Beszámoló megyei elnökségünk legutóbbi üléséről

Május 16-án, csütörtökön tartotta – nyári szünet előtti – utolsó ülését megyei kamaránk elnöksége. Dr. Nyíri László elnök egyebek mellett tájékoztatott az előző ülés óta eltelt időszak történéseiről, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Alapszabályának változásairól és az ősszel/télen esedékes kamarai választások lebonyolításának feladatairól.

Elmondta többek között, hogy lezajlott a megyei és az országos küldöttgyűlés (a megyeiről korábban tudósítottunk e helyen). Az országos fórumon a beszámolók mellett a küldöttek módosították az Alapszabályt és a Választási Szabályzatot. 

Az Alapszabály öt ponton változott: 

 módosulnak a Kamara céljai,
 összhangba került az egészségügyi szakmai kamarákról szóló törvény ez év januárban módosított rendelkezéseivel az alapszabály,
 egyszerűsödtek a választás szabályai,
 az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosították az etikai bizottságok választási rendjét és
 pontosították a területi szervezetek titkárságvezetőivel szembeni képzettségi előírásokat.

Ezekről részletesen ide kattintva olvashatnak.

Megalakult a kamara Alkalmazotti Állandó Bizottsága, a minőségügyi kézikönyv III. kiadása már fent van az országos kamara honlapján, onnan letölthető és adaptálható. 

Ez év végén lejár a jelenlegi kamara vezetésének tisztségviselő és nem tisztségviselő tagjainak mandátuma. Az új választások lebonyolítása a választási szabályzatban foglalt előírások alapján nagyon pontos tervezést és kivitelezést igényel, ezért már nyáron el kell kezdeni az ajánlóívek postázását, feldolgozását. Első körben arról kell dönteni, hogy megyei kamaránk közgyűlési vagy küldöttgyűlési formában működjön, és ha az utóbbi mellett voksol a tagság, akkor megyei küldötteket kell választani. 

A második körben, mely újabb gyűlés összehívását jelenti, az elnököt, elnökséget, etikai és felügyelő bizottságot, illetve országos küldötteket választunk. Fontos változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy ugyanarra a posztra már nem csak kétszer négy évre, hanem többre is választható ugyanaz a jelölt.

Az elnök kihangsúlyozta, hogy nagyon fontos a választói közgyűlésen való minél nagyobb számú részvétel a határozatképesség elérése miatt, hiszen határozatképtelenség esetén hónapokig elhúzódhat a választási időszak, ad abszurdum, képviselet nélkül maradhat megyei kamaránk.

Ezért az elnök úr már most kéri minden kamarai tag (nem csak a jelenlegi küldöttek) aktív részvételét, a majd írásban kiküldött meghívó szerinti, tervezetten a szeptember második hetében esedékes közgyűlésen, illetve a szerepvállalásra a kamarai vezetésben, küldötti képviseletében. 

-mgykbaz-

 

 

A cikkhez csak regisztrált felhasználóink fűzhetnek hozzászólást. Jelentkezzen be, vagy regisztráljon.