Vezetői kudarcok a Teva-nál

Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót. A Háárec című újság gazdasági melléklete szerint a Teva irányítási hibák miatt 14 éves mélyponton van, 34,6 milliárd dolláros (mintegy 9500 milliárd forint) pénzügyi tartozása van, és nem világos, hogy ezt képes lesz-e törleszteni, s mindez azzal fenyegeti, hogy elveszítheti önállóságát.

A vállalat legnagyobb tévedése az Actavis Generics felvásárlása volt 38,3 milliárd dollárért 2016 augusztusában, miközben a generikus gyógyszerek piacán egyre fokozódott a verseny, és csökkentek az árak. Emellett kisebb kudarcok is voltak, köztük a mexikói Rimsa cég megvétele 2016. márciusban 2,3 milliárd dollárért. A Teva 2012-ben vásárolta meg gödöllői üzemét, amelytől megválik, noha összesen 110 millió dollárt fektetett bele. A vállalkozás a lap szerint az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatala (FDA) időszakos vizsgálatai miatt bukott meg, miután 2016-ban az FDA gyártási előírások megszegése miatt két antibiotikum kivételével megtiltotta a gödöllői Teva-gyárban készült gyógyszerek importját.

A Teva kedvezmények felajánlását tervezi az idő előtti nyugdíjba vonulást vállaló dolgozóknak. A cég 80 millió dollárt már törölt a magyar befektetés miatt könyveiből, s bár több tízmilliót költött el sikertelenül a hibák kijavítására, további 87 millió dollárt lesz kénytelen leírni, ha nem talál vevőt a gödöllői gyárra. A magyar üzemben elbocsátandó ötszáz dolgozó mellett ötezren hagyták el a vállalatot 2016 augusztusában az Actavis Generics üzlet megkötése után, és így 2017 első negyedévének végén összesen 55 200 embert foglalkoztatott a cég. A Háárec szerint aggodalomra ad okot a gyorsaság, amellyel a Teva a hibák nyomán lemondott a gödöllői gyárról, jóllehet a vállalat hatékonyság-növelő intézkedései alapján döntöttek a bezárás mellett.

*

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: Pest megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat április végi adatai szerint több mint 5200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, ami nagyban megkönnyítheti a vállalat munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedését. A közlemény szerint az OFA Nonprofit Kft. haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a megyei kormányhivatallal, a szakszervezettel, illetve a céggel, és segíti az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedését.

Az OFA kész azonnali beavatkozásra a gyógyszergyártó cég esetében is, az érintett 500 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő piaci programokba való bevonással segíthet. A legfontosabb, hogy a dolgozóknál érvényesüljön a munkából-munkába elv, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben.

Az NGM szerint az elhelyezkedést segítheti az is, hogy az ugyancsak a gyógyszeripari területen tevékenykedő gödöllői GSK mintegy 18 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre.

A szaktárca kitér arra is, hogy 2017. január elsejétől új mobilitást ösztönző intézkedéseket léptettek életbe, növelték a munkába járás költségtérítésének maximális összegét, pontosították a munkásszállás fogalmát, adómentes mobilitási célú lakhatási támogatást vezettek be és elszámolhatóvá tettek több, mobilitással kapcsolatos költséget is, ezek is nagyban segíthetik a dolgozók újbóli elhelyezkedését.

(Forrás: Pharmaonline)