Borsod Megyei Gyógyszerész Alapítvány
KEDVES KAMARAI TAGOK, KEDVES TÁMOGATÓINK!
Alapítványunk ebben az évben is tisztelettel kéri és várja, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át a Borsod Megyei Gyógyszerész Alapítvány számára ajánlják fel, hogy tovább folytathassuk alapító okiratunkban megjelölt céljaink teljesítését. További adományokat is szívesen veszünk.
Köszönettel: A Kuratórium

Egy 1997-es elnökségi ülésen Pesti Ferenc akkori elnökünk felvetette: hozzunk létre egy alapítványt a megyénkben élő és dolgozó, rászoruló gyógyszerészek, gyógyszertári asszisztensek támogatására, illetve a kamara működésének biztosítására. Az ötlet nyitott fülekre talált, az elnökség egyhangúlag támogatta a kezdeményezést. Három elnökségi tag rögtön jelentkezett is alapító tagnak.
Az ötlet nyitott fülekre talált, az elnökség egyhangúlag támogatta a kezdeményezést. Három elnökségi tag rögtön jelentkezett is alapító tagnak: dr. Oberting Pál - elhunyt - (Arló, Sigtuna Patika), dr. Porkoláb Györgyné – elhunyt – (Miskolc, Szent Antal Gyógyszertár) és dr. Tóthné Wieland Ildikó (Sátoraljaújhely, Wieland Gyógyszertár).
Adószámunk: 18427307-1-05
Természetesen – persze akkor még nem tudtuk – egy alapítványt nem olyan egyszerű életre hívni. Rengeteg előírást, jogszabályt kellett figyelembe venni, és ezek szellemében megfogalmazni az alapítvány céljait, feladatait. Laikusok lévén ez túl nagy falatnak tűnt, a kezdeti tűz csaknem hamvába holt.
Szerencsére az etikai bizottság akkori elnökének, dr. Tornay Lászlónénak a férje jogi területen dolgozott, az ő segítsége nélkülözhetetlen volt.
Az alapítvány induló vagyona 30 ezer forint volt, ebből ugyan nem sok mindenkit lehet támogatni érdemben. Kitaláltuk, hogy az adók 1%-os felajánlásával növelhetnénk a bevételt, ehhez viszont közhasznúvá kellett minősíttetni az alapítványt, amelyhez azonban újabb célokkal és feladatokkal kellett kiegészíteni az Alapító Okiratot. Végül 2000-ben sikerült a módosítás véglegesítése, azóta működik a szervezet.
Az alapítók megválasztották a Kuratóriumot, melynek elnöke Pesti Ferenc lett, tagjai pedig: Bodnárné dr. Károlyi Ibolya, Csóré Mihályné, Nagy Ottó Tiborné és Oberting Pál.
A vagyonunk csak a felajánlott 1%-okból gyarapodott, évente igen változó összegekkel. Volt, hogy alig 30 000 forint, volt, hogy 104 000 forint folyt be, természetesen ehhez mérten tudtuk a támogatásokat adni.
Az alapítás óta eltelt csaknem 25 év alatt a befolyt támogatásokból összegyűlt, kb. 900 000 Ft-os vagyonból minden évben támogatta az alapítvány a Rozsnyay Emlékversenyen induló borsodi fiatal gyógyszerészeket, szükség szerint az árvízkárosultakat, a Borsod megyei Gyógyszerész Almanach kiadását, a megyei kamara irodájának korszerűsítését, nehéz anyagi helyzetbe került kollégák egyszeri, pénzbeni támogatását és még hosszan sorolhatnánk.
2014-ben új kuratóriumot választottak az alapítók. Az elnök: Misó Arnoldné dr. Boholy Zsuzsanna lett, tagjai pedig dr. Nyíri László és Kovács Miklósné.
Az alapítvány céljai változatlanok maradtak, de hogy ezeket meg is tudjuk valósítani, minden felajánlásra szükség van. Ezért kérjük, hogy a hagyományokhoz híven továbbra is Alapítványunknak ajánlják fel adójuk 1%-át, de köszönettel veszünk minden további támogatást is.
Adószámunk: 18427307-1-05
Köszönjük eddigi segítségüket, és kérjük, a jövőben se feledkezzenek meg Alapítványunkról.
A Kuratórium